Search
Close
2024. április 11.
Leáldozott a dízelüzemű tehergépjárműveknek? Az EU szerint igen
Az Európai Parlament új, a Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehéz tehergépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési célértéket szigorítása érdekében. A megszavazott jogszabálytervezet 2030-tól 45%-kal, 2035-től 65%-kal, 2040-től pedig 90%-kal csökkenti az új nehéz tehergépjárművek átlagos szén-dioxid-kibocsátását. A városi buszok esetében a szabályok még szigorúbbak, és az új dízelüzemű járművek 2035-ig történő teljes kivonását írják elő. Az uniós döntés hamar felfordulást okozhat a személy- és teherszállítás területén is.
2024. április 9.
EP-választás: magatartási kódexet fogadtak el a kampányra
Az összes európai politikai párt aláírta az Európai Bizottság kezdeményezésére létrejövő magatartási kódexet, ami a júniusi európai parlamenti választások kampányára vonatkozik. A pártok közös célja megelőzni a külföldi beavatkozási kísérleteket és kiszűrni a dezinformációs műveleteket a választási kampány során. A megegyezés “szépséghibája”, hogy a nemzeti pártokra egyáltalán nem vonatkozik, ráadásul az európai pártcsaládok a kódex alapján önmagukat ellenőrzik majd.
2024. március 12.
Teljesen átalakulhat a közúti szállítmányozás Európában
Az Európai Bizottság egy új javaslattal előnybe részesítené az elektromos tehergépjárműveket a jövőben. A tervezett irányelvről az Európai Parlament is elfogadta az álláspontját. Szakértői vélemények szerint, azonban az új szabályok bevezetése éppen az eredeti célhoz képest ellentétes hatást váltana ki. Ráadásul, a tehergépjárművek tömegnövekedésének előre beláthatatlan következményei lehetnek az európai közúthálózatra.
2024. március 7.
EP-szakbizottság: egy évvel meghosszabbítanák az ukrán vámmentességet
Az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága támogatta az érvényben lévő kereskedelmi liberalizációs intézkedések meghosszabbítását Ukrajna és Moldova esetében. Amennyiben az EP plenáris ülésén és a Tanácsban is megszavazzák a javaslatot, még 2025 nyaráig vám nélkül hozhatják be az ukrán és moldáv árukat az uniós piacra. Azonban az Európai Bizottság felléphet majd az importtal szemben, ha az piaci zavarokat okoz.
2024. március 5.
EP-választás: Liberálisok számára egyre rosszabb a helyzet, még sincs jobboldali áttörés
A közvélemény-kutatások mandátumbecslései alapján negyedik helyre csúszhatnak vissza a pártcsaládok versenyében a liberálisok (Renew) az EP-választásokon. Ennek ellenére az Európai Néppárt (EPP) erősödésével és a szocialisták (S&D) stabil helyzetével semmi sem veszélyezteti az informális nagykoalíció többségét. Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) és az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsaládok népszerűség-növekedése megállt. Így áll a helyzet a kampány elindulása előtt.
2024. február 29.
RRF: győzelmi jelentést tett közzé a Bizottság, Magyarországnak nem ígér sok jót
Az Európai Bizottság félidei, értékelő jelentést adott ki a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) eredményeiről. A jelentésben az uniós testület rendkívül pozitívan értékeli az elmúlt három évet. Ennek egyik értelmezése, hogy ezen állításokkal nem kívánnak majd módosítani a jelenlegi feltételeken, ami Magyarországot negatívan érintené, hiszen ebből a keretből még csak minimális forráshoz jutottunk hozzá.
2024. február 27.
Politikai instabilitás Montenegróban
Jakov Milatović államfő februárban kilépett az Európa Most (PES) pártból, amely párt az elmúlt közel két év alatt a legnagyobb politikai erővé lépett elő az országban. Kilépését parlamenti képviselők PES-ből való távozása is követte, mellyel párhuzamosan az igazságügyi minisztert is felmentették. A kormánykoalíció ugyan még többségben van a parlamentben, a PES-en belüli feszültségek eszkalálódása az instabilitás felé mutat.
2024. február 22.
Franciaország átvenné az irányítást az európai atomenergia felett
Franciaország vezeti az informális Európai Atomenergia Szövetséget, aminek fő célja azt elérni, hogy az Európai Unióban az atomenergia teljes mértékben megújuló energiaként legyen számontartva. Ezentúl a francia kormány az összes európai atomenergetikai beruházásból is igyekszik kivenni a részét. Ennek a folyamatnak a legújabb fejezete a Bulgáriával kötött együttműködési megállapodás.
2024. február 20.
Szigorodik az uniós levegőminőség ellenőrzés
Az 1980-as évek óta az EU szigorú intézkedéseket fogadott el a levegőminőséggel kapcsolatban. Az EU levegőminőségi irányelvei 12 légszennyező anyagra vonatkozóan állapítanak meg levegőminőségi előírásokat. Ezek az irányelvek közös módszereket is meghatároznak az EU-ban a környezeti levegő minőségének nyomon követésére, értékelésére és a nyilvánosság tájékoztatására. Egy új lépéssel viszont az EU szigorítja a jelenleg hatályos szabályokat.
2024. február 15.
Épül az EU közös védelmi ipara
Franciaország, Lengyelország és Németország közös erőfeszítéssel szeretné elérni Európa védelmi képességeinek megerősítését. Ursula von der Leyen is hasonló módon gondolkodik, ha újabb öt évre elnyeri a Bizottság elnöki tisztségét, akkor létrehozza a védelmi biztosi pozíciót. Sőt, az új tisztségre már jelöltek is vannak.
2024. február 13.
Egységes tőkepiac jöhet az EU-ban
Az évtizedek alatt több próbálkozás is történt már az európai tőkepiac megreformálására, ám egyik sem járt sikerrel. Pár tagállami kormány egy olyan pénzpiaci reformcsomagon dolgozik, amely az amerikai egyesült államokbeli formára igazítaná az európait. A konkrét javaslat benyújtására, viszont már biztosan csak a következő ciklusban kerül sor az új Európai Bizottság részéről.
2024. február 8.
Az EP-választásig elfogadhatják az új migrációs paktumot
Az uniós tagállamok állandó képviselői (Coreper II) jóváhagyták a Tanács elnöksége és az Európai Parlament között tavaly év végén létrejött ideiglenes megállapodást, amely az EU menekültügyi és migrációs rendszerének reformját célzó, öt kulcsfontosságú jogszabályból álló paktumot alkot. A reformok véglegesítése még ebben a ciklusban nagy valószínűséggel megtörténik, mert az EP áprilisban szavaz róla, sőt az uniós miniszterek akár már március elején elfogadhatják.