Fejlődési csapda veszélye leselkedik a felzárkózó kelet-európai régiókra

A koronavírus-járvány miatt a szokásos három helyett 5 év után tette közzé új, sorrendben 8-ik kohéziós jelentését szerdán az Európai Bizottság, arra a következtetésre jutva, hogy jórészt a kohéziós politikai forrásoknak köszönhetően az EU legszegényebb régiói az elmúlt hét évben folytatták a felzárkózást az átlagos uniós fejlettségi szinthez. 

A kohéziós jelentés – amelynek megállapításait a márciusban rendezendő Kohéziós Fórumon vitatják majd meg az érdekeltek – a Bizottság által elvégzett gazdasági modellszámítások alapján azt állítja, hogy a 2014-2020 közötti kohéziós politikai támogatások eredményeként az egy főre jutó GDP átlagosan 2,6%-kal lesz magasabb 2023-ban a legelmaradottabb (az átlagos uniós GDP 75% alatti) európai régiókban, de bizonyos esetekben akár 5%-kal is növekedhet a fejlettségük. 

Ugyanez a számítási modell azt mutatja, hogy a legfejlettebb és a  legelmaradottabb régiók 10%-ának egy főre jutó GDP-je közötti különbség 3,5%-kal csökkent az előző hétéves pénzügyi keret alatt.  

A hosszú távú fejlődési trendeket is vizsgáló jelentés azt is megállapítja, hogy a legszegényebb régiók az elmúlt két évtizedben gyorsabban növekedtek (átlagosan 1,7%-kal), mint az EU egésze (1,2%). 

A dokumentum egy másik fontos megállapítása, hogy az uniós átlagos GDP 90%-a alatt lévő) úgynevezett kohéziós országokban a felzárkóztatási források közpénzből finanszírozott össz-beruházásokhoz viszonyított aránya a 2007-13 közötti időszakban mért 34%-ról a 2020-ban véget ért hétéves periódusban 52%-ra emelkedett. Azaz, a kohéziós országok a 2014 és 2020 közötti beruházásaik felét uniós pénzből finanszírozták. Ennek fő okaként a jelentés a 2008-as gazdasági és pénzügyi válság miatt fellépő forráshiányt és nadrágszíjmeghúzó politikákat jelöli meg, rámutatva, hogy ebben a helyzetben különösen értékes segítséget nyújtott a kohéziós politika a gazdaságnak. 

Az idei jelentés ugyanakkor egy nyugtalanító trendre is ráirányítja a figyelmet: elsősorban Dél-Európában (de nem csak ott) számos közepes jövedelemszintű (ún. átmeneti) és kevésbé fejlett régió gazdasága stagnált vagy hanyatlott az elmúlt szűk egy évtizedben, ami azt sugallja, hogy ezek a térségek fejlődési csapdába léptek, ahonnan csak eddigi modelljük alapos felülvizsgálatával tudnának kiszabadulni. 

Az előbbi csoportba tartoznak nagyon alacsony egy főre eső GDP-vel rendelkező régiók, mint Olaszországban Calabria, vagy Görögországban több régió, 2000-ben még az uniós fejlettségi átlag 75-100% közé eső térségek (az olasz Mezzogiorno, továbbá egyes portugál, görög, ciprusi, francia és belga (vallón) régiók), de olyanok is, ahol az egy főre jutó GDP az EU átlaga felett volt (több észak és közép-olasz és francia régió, néhány spanyol, portugál, német, dán, osztrák és holland térség is. 

Ezeknek a régióknak közös jellemzője, hogy súlyos csapást mért rájuk a 2008-as nagy gazdasági és pénzügyi válság, és lényegében azóta küszködtek a talpraállással. Az Európai Bizottság szerint a fejlődési csapdából való kilépés érdekében a szóban forgó térségeknek rá kellene feküdniük az innovációra, az oktatásra, a munkaerő átképzésére és az intézményrendszerük fejlesztésére. 

Ugyanez a veszély a dinamikus gazdasági fejlődésen átmenő kelet-európai régiókra is leselkedik – mutatnak rá az Európai Bizottság szakértői. A jelentés az ő esetükben a szerkezetváltást, mindenekelőtt a munkaerőnek az agrárszektorból a magasabb hozzáadott értéket képviselő gazdasági ágazatokba való átcsoportosítását tartja a sikeres felzárkózás egyik meghatározó feltételének. „A fejlődési csapda jövőbeli kikerülése érdekében a kevésbé fejlett régióknak többet kell az oktatásba és képzésbe fektetniük, növelniük kell a kutatási és innovációs ráfordításokat és javítaniuk kell intézményeik minőségén” – hangsúlyozza a kohéziós jelentés. 

Bizottsági szakértők ezt kiegészítik azzal, hogy az elmaradott régiók számára a nehézség az átmenet biztosítása egy viszonylag alacsony költségű és alacsony képzettséget igénylő szektorokból egy magasabb termelékenységet igénylő szintre. „Ehhez minden téren egyszerre kell lépni: a szabályozásban, az oktatásban és a képességfejlesztésben, az innovációban és az intézményi oldalon is” – jegyezte meg egy, a jelentés megírásában résztvett bizottsági tisztviselő. 

A siker nagyrészt a 2021 és 2027 között elérhető kohéziós politikai források felhasználásátó függ majd. Az EU regionális politikáért felelős biztosa szerdán az EU-Monitor kérdésére közölte, hogy mostanáig a 27-ből csak 13 tagállam nyújtotta be annak a partnerségi megállapodásnak a tervezetét Brüsszelben, amely kereteket nyújt majd a források elköltéséhez. Eddig, még tavaly nyáron egyedül a görög partnerségi megállapodást hagyta jóvá a Bizottság. Az egyes programok benyújtása terén még nagyobb a lemaradás: a körülbelül négyszáz (operatív) programból eddig csak 41 futott be Brüsszelbe, azaz a programok 10%-a. 

Elisa Ferreira ennek ellenére úgy látja, hogy „ésszerű tempóban” halad a tervezés a 2021. január 1-én indult hétéves időszakra, és az első két évben általában amúgy is lassabb a tempó. Hozzátette, hogy a tagállamok mostanáig túlságosan is a koronaválság hatásainak ellensúlyozására létrehozott alapok felhasználására koncentráltak. Ezek közül a legnagyobb az RRF, de a több mint 50 milliárd eurós REACT-EU forrásainak a lehívása is aktuális. 

A biztos a lapunknak adott válaszában emlékeztetett rá, hogy a tagállamok 2021. január 1-től jogosultak a 2021-27 között elérhető források felhasználására. Amihez nem tudnak a 2021-es keretből hozzáférni, azt a következő négy évben négy egyenlő részre elosztva lehívhatják majd. A biztos ugyanakkor rámutatott, hogy 2022 vége a határidő a programok elfogadására, különben a 2022-es költségvetés terhére tervezett pénzügyi allokáció elúszik a tagállamoknak. Magyarán forrásvesztés lehet belőle. 

Elisa Ferreira szerint ennek ellenére a minőséget a sebesség elé helyezik, és előbb arra ösztönzik a kormányokat, hogy a különböző szükséghelyzeti alapokat hívják le lehetőleg minél nagyobb mértékben.