Search
Close

Delbos-Corfield jelentés: jogilag nem kötelező érvényű, de munícióként szolgálhat a politikai csatározásokban

Brüsszel, 2022. szeptember 16.
Az előzetes várakozások szerint az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a magyar jogállamiság helyzetét bíráló, a francia zöld párti Gwendoline Delbos-Corfield készítette jelentést. 584-en adták le a szavazatukat, ebből 433-an támogatták a jelentést, 123-an ellene szavaztak, 28-an pedig tartózkodtak.

A magyar ellenzéki képviselők közül Dobrev Klára, Donáth Anna és Újhelyi István nem adott le voksot. Cseh Katalin, Gyöngyösi Márton, Ara-Kovács Attila, Rónai Sándor, Molnár Csaba viszont megszavazták a Magyarországot nem teljes értékű demokráciának minősítő, és a magyar helyreállítási pénzek befagyasztását követelő jelentést.

A magyar kormány részéről Szijjártó Péter külgazdasági-és külügyminiszter úgy kommentálta a döntést, hogy az Európai Parlamentnek a valós problémákkal kellene foglalkoznia.” Foglalkozhatnának azzal is, hogy hogyan segítsenek az európai embereknek és az európai gazdaságnak, miután a szankciós rezsimek miatt háromszorosára-négyszeresére emelkedtek az energiaárak Európában.” -mondta sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. Egyben sértőnek nevezte, hogy megkérdőjelezik a magyarországi demokrácia működőképességét és azt feltételezik, hogy a magyar emberek nem elég érettek ahhoz, hogy döntést hozzanak a saját jövőjükről. Hidvéghi Balázs Fideszes EP képviselő pedig úgy fogalmazott a vita után, hogy az Európai Parlament baloldali többsége „nem megállapodni, hanem zsarolni és büntetni akar”.

A jelentés időzítése nem véletlen. Intenzív tárgyalások zajlanak ugyanis az Európai Bizottság és Magyarország között az helyreállítási pénzek és a 7 éves uniós költségvetési (2021-2027 közötti) források kifizetéséről. Mindkét területen a jogállamisági aggályok jelentenek akadályt. A magyar kormány számos vállalást jelentett be az uniós forrásokat védő garanciákról Brüsszelnek. Vera Jourová jogállamiságért is felelős uniós biztos Strasbourgban úgy fogalmazott a Hír TV-nek, hogy a magyar vállalásokat jelenleg is elemzi a testület.

A Delbos-Corfield jelentés jogilag nem kötelező erejű, de a határozat hivatkozási alapként szolgálhat majd a baloldalnak a jövőbeni politikai csatározáskban. Ugyanakkor a jelentés elfogadása nyomásgyakorlás is az Európai Bizottságra. Arra a testületre, amelynek elnöke ellen például júniusban három baloldali képviselő bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a lengyel helyreállítási terv elfogadása miatt.