Search
Close

Sikeres tárgyalások: Magyarország mentességet kapott az uniós gázársapka alól

Brüsszel, 2022. október 21.
Nagy vita, feszültség, ideges tagállami vezetők. Erről számoltak be az EU Monitor forrásai a két naposra tervezett uniós csúcs első, éjszakába nyúló üléséről. Az Európai Bizottság néhány napja készült energiacsomagja került a 27 uniós ország állam-és kormányfője elé. A javaslatok legnagyobb vihart kiváltó eleme az orosz földgáz árát korlátozó ideiglenes dinamikus maximális ár bevezetése fogadta.

Olaf Scholz német kancellár már a csütörtök délelőtt, a Bundestagban elmondott beszédében jelezte, hogy Németországnem támogatja az importált földgáz árának uniós hatósági korlátozását. A német kancellár szerint ugyanis a piactól független, politikai árkorlátozás kontraproduktív: egyrészt áremelkedéshez vezet, mert a piac törvényei szerint a szállítók majd annak adják el a földgázt, aki a legtöbbet fizet érte. Másrészt pedig ellátási bizonytalanságot okozhat, és előállhat olyan helyzet, hogy az Európai Unió végül nem tudja fedezni a szükségleteit.

A francia elnök viszont úgy látja, hogy ezzel az állásponttal Németország elszigeteli magát, amely „nem jó Európának és nem jó Németországnak.” A francia elnök egyébként bízik abban, hogy az uniós vezetők megtalálják annak a módját, hogy „széleskörű konszenzussal” elfogadják a bizottsági javaslatokat. A német-francia energiavita egyébként odáig vezetett, hogy az unió két vezető hatalma lemondta a jövő hétre tervezett közös kormányülést, és azt januárra halasztotta.

A földgázár-plafon ötletét egyébként 15 tagállam támogatta, Franciaország mellett például Lengyelország, Olaszország, Belgium, Horvátország és Finnország is.

Európa legnagyobb földgáz vásárlója, Németország, valamint az európai földgázkereskedelmi központnak számító Hollandia viszont élesen ellenezte a vitában az uniós földgázár-sapka bevezetését, akárcsak az orosz gáztól nagy mértékben függő Ausztria és Magyarország is.

„Magyarország számára ez a javaslat ebben a formában nem elfogadható. Ha Nyugat-Európa ezt szeretné bevezetni, akkor a magyar érdeket figyelembe kell venni, úgyhogy a magyar gazdaságot megmentjük és kivételt kapunk. Akkor tudjuk támogatni ezt a javaslatot, de jelen formájában nem.” - fogalmazott csütörtök kora este Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben.

Az első nap tárgyalásainak végén, péntek hajnalban Facebook oldalán jelentette be Orbán Viktor, hogy Magyarországnak sikerült mentességet kapnia a földgázár-plafon intézkedés bevezetése alól. „A gázársapka alól mentesítést kaptunk, így az nem veszélyezteti Magyarország biztonságos gázellátását, hosszú csata volt, de sikerült megvédenünk Magyarország érdekeit – írta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az uniós gázársapka miatt néhány nap alatt leállhattak volna a Magyarországra irányuló földgázszállítások. Hozzátette, hogy álláspontjával Magyarország nem volt egyedül, így sikerült fair megállapodást kiharcolnia. A gázár-plafon intézkedés nem érinti majd azokat a Oroszországgal kötött hosszú távú szerződéseket sem, amelyek nélkül Magyarország gázellátása ellehetetlenülne. Orbán Viktor közösségi oldalán leszögezte azt is, hogy ha lesz közös gázbeszerzés Európában, az nem lesz kötelező Magyarország számára. Vagyis Magyarország több forrásból is beszerezhet földgázt. „Ez fontos, mert csak akkor tudjuk leszorítani az energia árát hazánkban, ha minél több forrás áll rendelkezésre, minél nagyobb a verseny a magyar energiapiacon” – fogalmazott hajnali Facebook üzenetében Orbán Viktor.