Budapest és a nagyvárosok helyzete az új kohéziós politikában

A magyar főváros minden várakozás szerint 2021 és 2027 között jóval kevesebb uniós fejlesztési forráshoz juthat majd, mint az előző, 2014 és 2020 közötti időszakban. Bár a forrásvesztés mértékét egyelőre nehéz megbecsülni (a magyar operatív programokról még folynak az egyeztetések a Bizottság és a kormány között), a támogatások csökkenő szintje részben Budapestnek jóval az uniós átlagot meghaladó fejlettségével magyarázható. Különösen azután, hogy Pest megye, amely eddig lefelé húzta az egy főre eső GDP-mutatót, az új hétéves programozási időszakban levált a fővárosról.

A ’gazdagabb régiókra eleve kevesebb pénz jut’ elvét a magyar kohéziós politikai stratégia is jól tükrözi. Budapest helyzetét ugyanakkor még jobban megnehezítik a főváros és a kormány közötti nézeteltérések.

A túlnépesedéssel, levegőszennyezéssel és más szerkezeti problémákkal küszködő nagyvárosoknak központi szerep jut a klímaváltozás elleni uniós célok elérésében. Ennek ellenére Európában jelenleg a lakosság 75 százaléka él nagyvárosokban, amelyek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 80 százalékáért felelősek.

Budapest jelen állás szerint egyedül a területfejlesztési operatív program keretében részesülhet majd vissza nem térítendő támogatásokból 2021 és 2027 között körülbelül 60 milliárd forint értékben, ahol uniós szinten előírt jogszabályi minimum biztosítja a finanszírozást. Forrásaink részben a régiók és helyi önkormányzatok sikeres lobbizásának tudják be azt, hogy a legnagyobb strukturális alapból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) a Bizottság által eredetileg javasolt 6 százalék helyett a támogatási keret legalább 8 százalékát különítették el a kifejezetten a nagyvárosok problémáinak kezelésére szánt Fenntartható Városfejlesztési programra.

A kormányzat kezében van ugyanakkor annak eldöntése, hogy az erre a célra elkülönített keretet milyen beruházásokra fordíthatja majd a főváros. Információink szerint a kormány és a főváros vezetése között jelenleg is folynak az egyeztetések arról, hogy Budapest nagyobb mértékben részesüljön a felzárkóztatási forrásokból.

Ez megfigyelők szerint valahol a kormányzatnak is érdekében állna, mert Budapest nélkül a klímavédelmi célok sem elérhetők, amelyek teljesítése Magyarország számára is kötelező. Ilyen értelemben a fővárosi épületenergetikai felújítások vagy a tömegközlekedési rendszer fejlesztése, ami saját forrásból megoldhatatlan feladat lenne, az ország egészének is az érdekében áll.

Hazánknak elvileg 2030-ig ki kell vennie részét az uniós szinten meghatározott legalább 55 százalékos kibocsátáscsökkentésből 2030-ig. És bár a jelenlegi magyar vállalások csak 40 százalékos CO2-kibocsátás csökkentést irányoznak elő, jelenleg nagyjából 36 százalékkal kevesebb a magyar emisszió a referenciának számító 1990-es évhez képest úgy, hogy a 2010-es évek eleje óta dinamikusan nő a kibocsátás.

A fenntarthatósági kihívások és a hazai költségvetési finanszírozás drámai mértékű csökkenése a magyar főváros számára egyébként is felértékelte az uniós források jelentőségét. A rossz hír, hogy mire Budapest és más nagyvárosok szövetségbe tömörülve beindították a lobbizást a közvetlenül (tehát a kormányok kiiktatásával) elérhető uniós források elérhetőségéért, a jogi keretekbe már csak korlátozott mértékben lehetett belenyúlni.

Bizonyos sikereket ugyanakkor el tudtak könyvelni a direkt források terén, főleg a Tanács mellett a másik uniós jogalkotó, az Európai Parlament segítségével. Ennek eredménye többek között az, hogy az új szabályok értelmében 2021-től a helyi és a regionális önkormányzatok is pályázhatnak saját jogon az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaira. Ez főleg azoknak a nagyvárosoknak, így Budapestnek is teremthet lehetőségeket, amelyek a nagy európai transznacionális közlekedési és energiahálózatok mentén helyezkednek el.

Egy másik új, az Európai Bizottság által kezelt pénzügyi eszköz az Európai Városi Kezdeményezés, amelyre hét év alatt valamivel több mint 500 millió euró jut az uniós büdzséből. Léteznek más uniós szintű kezdeményezések is, mint a HorizonEurope kutatási és innovációs program keretében futó 100 klímasemleges város program. Erre Budapest mellett Pécs és Miskolc is sikeresen pályázott annak előirányzásával, hogy 2030-ra elérjék a részleges klímasemlegességet. Bár a programra nincsenek külön pénzek, technikai segítségnyújtás, tudás- és tapasztalatátadás viszont igen, nem is szólva a zöldcímke nyújtotta más előnyökről.

Még a hétéves ciklus közepén sem járunk, de már megkezdődött a pozicionálás a következő, 2027 utáni kohéziós politikai időszakra. Egészen bizonyos, hogy ebből a fenntarthatósági kihívásokkal küszködő városok a jelenleginél több közvetlenül elérhető forráshoz jutnak majd. Főleg ahogy közeledünk a klímacélok teljesítésének 2030-as határidejéhez.