Search
Close

Megállapodás az európai autóipar átalakításáról

Brüsszel, 2023. március 28.
Az uniós miniszterek kedden hivatalosan - és véglegesen - elfogadták az új, környezetszennyező személygépkocsik és kisteherautók értékesítésének 2035-ig történő fokozatos megszüntetéséről szóló jogszabályt, véget vetve ezzel Németország és szövetségesei utolsó pillanatban kirobbantott ellenállásának.

A keddi megállapodás az Európai Bizottság és Berlin között múlt héten létrejött háttéralkunak köszönhető. A Berlinnek ajánlott megállapodás értelmében a Bizottság javaslatot fog előterjeszteni az e-üzemanyaggal működő autók 2035 utáni nyilvántartásba vételére. Utóbbi ezt egy felhatalmazáson alapuló jogi aktus formájában tenné meg, amely nem minősül jogalkotási aktusnak, így gyakran használják rendkívül technikai jellegű kérdésekben.

Az Európai Parlament ugyan nem módosíthatja a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat, azonban teljes egészében elutasíthatja azokat. Az EP holland főtárgyalója, Jan Huitema már most figyelmeztetett erre, megjegyezve, hogy a Parlament nem fogja egyszerűen áldását adni a Bizottság javaslatára.

Ugyanúgy az Európai Parlament és a tagállamok rábólintásától függ az is, hogy a Bizottság megkezdi-e a CO2-kibocsátási normák felülvizsgálatát, amennyiben a háttéralkú tárgyát képező technikai megoldás elutasításra kerül.

A 2035-ös szabályok az EU Fit For 55 zöld jogszabálycsomagjának kritikus elemét képezik, amelynek célja a közúti közlekedés növekvő kibocsátásának kezelése. A törvény elfogadása azt jelenti, hogy 2035-től az EU-ban értékesített új autóknak 100%-kal csökkenteniük kell a CO2-kibocsátást. A döntés jótékony hatással van a már most is növekvő elektromos járműpiacra, amely az elkövetkező évtizedekben lényegében garantáltan felül fogja múlni a belső égésű motorral hajtott járműveket.

Frans Timmermans bizottsági alelnök szerint az EU "fontos lépést tett a zéró kibocsátású mobilitás felé" - írta a Twitteren. "Az irány világos: 2035-ben az új személygépkocsiknak és kisteherautóknak zéró kibocsátásúnak kell lenniük. Ez nagyban hozzájárul a 2050-ig megvalósuló klímasemlegességhez, és az EU zöld megállapodásának kulcsfontosságú részét képezi".

A jogszabály a 2035-ös, tiszta autókra vonatkozó célérték megállapítása mellett megemeli a 2030-ra vonatkozó átmeneti kibocsátáscsökkentési célértéket is, ami arra kényszeríti az autógyártókat, hogy az elkövetkező években fokozzák az elektromos járművek értékesítését.

A tehergépkocsik és autóbuszok kibocsátására külön jogszabályjavaslatot terjesztettek elő, míg a személygépkocsikra vonatkozó CO2-törvényt már csak az EU hivatalos lapjában kell közzétenni, hogy az elkövetkező hetekben hatályba léphessen.

A megállapodást követően egyes EP-képviselők nem tudták megállni, hogy ne reagáljanak Németország utolsó pillanatban történt beavatkozására. "Végre vége a vakmerő blokádnak, a belső égésű motor jövőjével együtt" - mondta Terry Reintke, a Zöldek európai parlamenti képviselője.