Állandó változások az Európai Bizottságban

Múlt csütörtökön Frans Timmermans, aki 2019-ben nem nyerte el a Bizottság elnöki posztját, de most ügyvezető alelnök, bejelentette, hogy Mark Rutte kormányának összeomlása után indulni kíván Hollandia miniszterelnöki posztjáért.

Margrethe Vestager, von der Leyen másik ügyvezető alelnöke pedig az Európai Beruházási Bank vezetői posztjáért versenyzik, amely az év végén fog megüresedni. Ez von der Leyen fagyos levelét váltotta ki, amelyben figyelmeztette a dán biztost, hogy kerülje az összeférhetetlenséget. Ha Vestager elnyeri az európai pénzügyminiszterek támogatását, már ősszel távozik. Ha nem, akkor a trösztellenes főnök számára kellemetlen utolsó hónapok következhetnek a Bizottságon belül, ahol tovább kell dolgoznia, annak ellenére, hogy a főnöke tudja, hogy távozni akart.

Mariya Gabriel, az EU innovációs és kutatási biztosa már el is hagyta a Bizottságot, és visszatért Bulgáriába, hogy ott külügyminiszteri tisztséget töltsön be.

Janusz Wojciechowski lengyel mezőgazdasági biztos - kritikusai szerint - sok időt töltött szülőföldjén, Lengyelországban, ami uniós feladatainak rovására ment, így az ő kilátásai is kérdőjelesek.

Eközben von der Leyen jövőjéről is folynak a találgatások, és arról, hogy a 64 éves volt német védelmi miniszter egy második ötéves ciklusra is pályázik-e az EU legbefolyásosabb intézményének vezetésére. "A bizottsági kontextusában most jobban ki van szolgáltatva, mint valaha" - mondta egy magas rangú, névtelenséget kérő politikai tanácsadó. Szerinte, ahogy kulcsfontosságú helyettesei elhagyják a hajót, von der Leyen teljes bizonytalanságban találja majd magát.

Az okokat keresve sokan a német elnök vezetési stílusára mutogatnak, amely a kezdettől fogva számos biztost irritált. Miközben nemzetközi hírnévre tett szert az ukrajnai háborúra adott uniós válaszlépések irányításával, éppen azok a tulajdonságai, amelyek miatt az amerikaiak kedvelik őt - a döntéshozatali szigor, központosított hozzáállása -, elidegenítették saját brüsszeli kollégáitól. A döntéseket zárt ajtók mögött hozta meg, csupán egy szűk tanácsadói körrel. A biztosok gyakran úgy érezték, hogy kizárja őket, még akkor is, ha a kérdéses politika közvetlenül érintette a portfóliójukat.