Search
Close

Elvenné a médiafelügyelet hatáskörét a tagállamoktól az EP

Brüsszel, 2023. szeptember 7.
Az Európai Parlament uniós szinten szabályozná a médiát egy új jogszabállyal. Új felügyelet szervet terveznek létrehozni, emellett egységes átláthatósági szabályokat is bevezetnének. Több tagállam felemelte a hangját a kezdeményezés ellen, mert szerintük csak egy újabb nemzeti hatáskört emelne el az EP.

Az EP Kulturális és Oktatási Bizottság csütörtökön úgy módosította a jogszabálytervezetet, hogy az minden médiatartalomra vonatkozzon, és erősítse az uniós média átláthatóságát és függetlenségét. Az európai médiaszabadságról szóló — csütörtökön 24 szavazattal 3 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadott — állásfoglalás-tervezetükben az uniós képviselők azt szeretnék, hogy az új szabályok kötelezzék a tagállamokat a pluralizmus biztosítására és a média kormányzati, politikai, gazdasági vagy magánérdekektől való függetlenségének védelmére. A képviselők úgy módosították a jogszabálytervezetet, hogy az átláthatósági követelmények minden médiatartalomra vonatkoznának, nem csak a hírekre és aktuális témákra, ahogy azt az Európai Bizottság javasolta. 

Az újságírók védelme 

Az elfogadott szakbizottsági szövegben megtiltanák a médiára gyakorolt beavatkozás és nyomásgyakorlás minden formáját, beleértve az újságírók kényszerítését, hogy felfedjék forrásaikat vagy az eszközeiken lévő titkosított tartalmakhoz való hozzáférést és a kémszoftverek alkalmazását ellenük. 

A média erőteljesebb védelme érdekében az uniós képviselők azt is rögzítették, hogy a kémprogramok használata csak eseti alapon és csak akkor lehet indokolt, ha azt egy független igazságügyi hatóság súlyos bűncselekmény kivizsgálása érdekében rendelte el. 

Az európai parlamenti képviselők azt is javasolják, hogy egy médiaszolgáltató, online platform vagy keresőmotor számára kiosztott állami hirdetési keretet az adott tagállami hatóság által kiosztott teljes hirdetési költségvetés 15%-ában maximálják. 

Médiatulajdonosok 

A média függetlenségének felmérése érdekében a képviselők kötelezni kívánják a médiumokat, hogy tegyék közzé, ki a tulajdonosuk. Azt is szeretnék, ha beszámolnának az állami hirdetésekről és az állami pénzügyi támogatásról, beleértve azt is, ha nem uniós országokból kapnak közpénzeket. 

Szeretnék elérni, hogy a médiaszolgáltatók kötelesek legyenek beszámolni minden lehetséges összeférhetetlenségről és a szerkesztői döntésekbe való beavatkozási kísérletekről. 

Új felügyelő lenne 

A képviselők azt szeretnék, hogy az Európai Médiaszolgáltatások Testülete — a jogszabály által létrehozandó új uniós szerv — jogilag és funkcionálisan független legyen a Bizottságtól, és önállóan, ne csak a Bizottság kérésére tudjon eljárni. Végül pedig azt szeretnék, hogy egy független "szakértői csoport", amely a médiaágazat véleményét képviseli, és amely a civil társadalmat is magában foglalja, beépüljön a Testület munkájába. 

Ellenvélemények 

Még nagyon távoli az elképzelés, hogy a tervezett jogszabályi változtatásokból hatályos rendelkezés legyen. A témában az európai parlamenti képviselők és a tagállamok is megosztottak. A dán, német, francia és magyar uniós képviselők is kifejezték ellenvéleményüket, sőt a nyáron az EU Tanácsban Lengyelország és Magyarország is ellenszavazatot adott le. Véleményük szerint az Európai Parlament egy újabb nemzeti hatáskört próbál kicsavarni a tagállamok kezéből. 

Következő lépések 

A szakbizottság által elfogadott szöveget az Európai Parlamentnek meg kell erősítenie, így az október 2-i plenáris héten szavazni fognak róla. Amennyiben keresztül megy a javaslat, a kijelölt képviselők megkezdhetik a tárgyalásokat a Tanáccsal a jogszabály végleges formájáról.