A helyreállítási alap kispadra ültette a kohéziós politikát

Az Európai Bizottság illetékes főigazgatója EP-képviselők előtt elismerte, hogy a korai előkészületek dacára jelentős késést szenved a 2021 és 2027 közötti kohéziós politika végrehajtása. A hétéves költségvetési időszak első évében, 2021-ben például egyetlen kifizetésre sem kerül majd sor, de ennél is riasztóbbnak tűnik az, hogy Brüsszel eddig mindössze egy tagállammal, Görögországgal írta alá a források felhasználásának jogi keretet adó partnerségi megállapodást, és csak két másik tagállam, Ausztria és Németország nyújtott be egyáltalán tervezetet.

„Az év végéig a nemzeti partnerségi megállapodás-tervezetek csak egy kis részének és az összesen 390 program 20 százalékának a benyújtására számítunk” – jelentette ki Marc Lemaitre, a Bizottság regionális politikai főigazgatóságának vezetője az EP regionális politikai szakbizottsága előtt. 

És bár a főigazgató szerint a 2021-es év rekordmennyiségű kifizetést eredményezett a még az előző hétéves ciklus terhére, a kohéziós politikai kasszában még mindig 150 milliárd euró áll rendelkezésre a 2014 és 2020 közötti keretköltségvetésből. Különösen jelentősnek tűnik a még bennmaradt összeg annak fényében, hogy már csak két év van hátra a zárásig – figyelmeztetett.

Annak ellenére csúszik jelentős mértékben a kohéziós politika végrehajtása, hogy az Európai Bizottság éppen az előző időszak nehéz indulásából okulva már 2019-ben tárgyalásokat kezdett a kormányokkal az új pénzfelhasználási időszak tartalmi kérdéseiről. Ám a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetésről folyó tárgyalások annyira elhúzódtak (csak 2020 júliusában kötötték meg az állam- és kormányfők az alkut), hogy emiatt a kohéziós politika új szabályairól sem tudtak időben megállapodni. De, miként arra a főigazgató rámutatott, más tényezők is közrejátszottak a csúszásban. A COVID-járvány miatti korlátozások például hosszú időn át lehetetlenné tették a személyes egyeztetéseket a Bizottság és a kormányok között, így maradt a sokkal kevésbé hatékony videokonferenciázás. 

Eközben két, a koronaválsággal összefüggésben bevezetett intézkedés – a 2014 és 2020 közötti kohéziós pénzek átcsoportosításának lehetősége és az 50 milliárd euró összegű, REACT-EU alap – is lekötötte a kormányok figyelmét és adminisztratív kapacitásukat, ideiglenesen háttérbe szorítva a kohéziós politikát. 

Végezetül Marc Lemaitre szerint az MFF-fel részben rivalizáló helyreállítási és stressztűrő-képességi eszköz (RRF) „egyértelműen és jól láthatóan monopolizálta a tagállamok figyelmét és közigazgatási kapacitásait”. Spanyolország például a főigazgató szerint részben érthetetlenül szinte teljesen felfüggesztette a kohéziós alapok felhasználását célzó előkészületeket, hogy helyette a kétszer nagyobb volumenű RRF-re koncentráljon. 

Görögország ugyanakkor bebizonyította, hogy egyszerre két fronton is helyt lehet állni: Athén nem csak a REACT-EU és az RRF felhasználásában jeleskedik, hanem a 27 tagú EU-ból mostanáig egyetlenként már aláírta a Bizottsággal a 2021-27-es időszakra vonatkozó partnerségi megállapodást, és a programok benyújtásával is jól halad. 

A DG Regio főigazgatója elismerte, hogy akadnak riasztó jelek, különösen a Méltányos Átállási Alap (Just Transition Fund) lehívása halad vontatottan, jóllehet 2026 közepe a határidő a projektek végrehajtására, hozzátette azonban, hogy az összkép egyáltalán nem olyan gyászos, amilyennek látszik.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy függetlenül attól, mikor állnak készen a tagállamok a végrehajtásra, a finanszírozásra való jogosultság 2021. január 1-től él. Ez azt jelenti, hogy mihelyt jóváhagyják a partnerségi megállapodást és a programokat, visszamenőlegesen be lehet nyújtani a számlákat. 

Lemaitre a késlekedés költségvetési következményeit is relativizálta, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy a 2021-ben nem kifizetett pénzügyi kötelezettségvállalásokat négy évre elosztva át lehet majd vinni a 2022 és 2025 közötti időszakra. 

Miként fogalmazott, a szabályok „perverz módon” arra ösztönzik a tagállamokat, hogy az n+3-as szabály adta lehetőséggel élve ne siessenek, és 2024 helyett csak egy évvel később, 2025-ben nyújtsák be a számlákat. 

A főigazgató egy másik okot is megnevezett arra, miért nem tartja tragédiának a kohéziós politika csigalassú startját. Úgy vélekedett, hogy olyan tartalmi elmozdulások lesznek a következő években elsősorban a klímapolitikai célok miatt, amelyek a pénzfelhasználás átgondolását is szükségessé teszik. Ilyen szempontból szerinte még jól is jön, hogy a kormányok és a régiók több időt kapnak a programok átgondolására. 

Marc Lemaitre arra is kitért, hogy jól lehet a kohéziós politikától eltérően a helyreállítási forrásokat nem területi alapon osztják el, ettől függetlenül a Bizottság árgus szemmel figyelni fogja az RRF-pénzek területi eloszlását és külön jelentést is készít majd erről. A következtetéseket pedig az európai szemeszter keretében előterjesztendő országspecifikus ajánlások tükrözik majd.