Német zöld átállás: papíron jól mutat, a gyakorlat máshogy fest

Az utóbbi időszakban, a Covid-19 válság után, valamint az orosz-ukrán háború eszkalációját követően az Európai Unió fokozottan felpörgette a zöld átállást, számos rendkívül ambiciózus stratégiai dokumentum született, ugyanakkor érzékelhető, hogy az elmélet és gyakorlat olykor-olykor nem fedi egymást. Németországra, mint az EU vezető gazdaságára nagy nyomás nehezedik, hogy kimondva-kimondatlanul, de vezető szerepet töltsön be a zöld átállásban. Németország valószínűleg rendelkezik a szükséges materiális képességekkel, ugyanakkor eddig ezen képességeket nem sikerült kivitelezhető tervek mentén kiaknázni.

Az EU szabályozása

A Fit for 55 intézkedéscsomag keretében az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (CBAM) egy olyan új rendelet, amely ösztönzőket vezet be az EU-n kívüli gyártók számára a kibocsátás csökkentése érdekében. Mostanáig az EU-n belüli termelés esetében a gyártóknak a CO2-kibocsátásukat meg kell feleltetniük az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) kibocsátási egységeinek. Az EU-n kívüli termelés esetében azonban nem alkalmazták a kibocsátáskereskedelmi rendszert. Ebből kifolyólag a karbonintenzív termelés áthelyeződhetett a kevésbé szigorú éghajlat-politikát folytató országokba, az importált termékek pedig árelőnyt élvezhetnek a környezet rovására. Ezt nevezik kibocsátásáthelyezésnek, amit az új fokozatosan bevezetendő rendelettel akadályozna meg az Unió.

A német vegy- és autóipar tiltakozik az EU újszerű importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusnak (CBAM) fokozatos bevezetése miatt várható bürokratikus terhek ellen, míg a Deloitte tanácsadó cég szerint a vállalatok nem készültek fel kellőképpen. Az európai gyártók korábban számíthattak arra, hogy a szén-dioxid-kibocsátásuk mintegy felét az EU szén-dioxid-kibocsátási ára (ETS) alapján külön díjak nélkül bocsátják ki, hogy megőrizzék versenyképességüket a külföldi termékekkel szemben.

Túlzottan ambiciózus célok?

Amint azt tudjuk, az Európai Unió vezető szerepet kíván betölteni az éghajlatváltozásra adott környezetbarát válaszok terén, és ezzel együtt Németország még ambiciózusabb célokat tűzött ki, mint az Unió egésze. Ez magában vizsgálva azért lehet visszás, azért tekinthetjük akár a földtől elrugaszkodottnak, mert a legtöbb európai országban az éghajlati válság és az arra adott válaszok a politika és a gazdasági válság miatt háttérbe szorultak. Egyszerűen fogalmazva sok ország nem engedheti meg magának, hogy túlzottan optimista elképzeléseket fogalmazzon meg.

Németország, Európa legnagyobb gazdasága, 2030-ig 65%-kal kívánja csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A tavalyi évben már 40%-kal az 1990-es CO2-szint alatti eredményt produkáltak a németek, de az új jelentések szerint ez sem lesz elég ahhoz, hogy elérjék a megfogalmazott céljaikat. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2030-ig történő 65%-os csökkentésére vonatkozó német célkitűzések valószínűleg nem teljesülnek. Mindezek alapján, a német szövetségi kormányzati klímatanácsadók és a Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség (UBA) jelentése szerint kétséges a 2045-re kitűzött hosszabb távú nettó nulla kibocsátás elérése.

A német kormány 130 intézkedést rendelt el különböző ágazatokban. A kormány klímatanácsadó testületének jelentése szerint különösen az épületek és a közlekedési ágazat nem hajtja végre ezeket. Az épületszektor 2030-ra várhatóan 35 millió tonnával marad el a céltól, míg a közlekedési ágazat várhatóan 117 millió és 191 millió tonnával fog többet kibocsátani a kormány által kitűzött célnál.

A szövetségi tanácsadók jelentése egybeesett egy másik UBA-jelentéssel, amely szerint Németország a tervezett és a meglévő kormányzati klímapolitikák alapján nem lesz klímasemleges 2045-re. A jelentés két forgatókönyvet vázolt fel, egy a jelenlegi és egy a tervezett politikára vonatkozóan, amelyek szerint az 1990-es szinthez képest csak 82%-os, illetve 86%-os kibocsátáscsökkentést lehetne elérni. A jelenlegi tendenciák fenntartása mellett Németország a 2045-ös célévben még mindig 229 millió tonna éghajlatkárosító üvegházhatású gázt bocsátana ki, áll az UBA jelentésében.

Különböző tárcák, különböző eredmények

A német gazdasági minisztérium szerint a jelenlegi kormány 2021 végi hivatalba lépése óta végrehajtott intézkedések mintegy 80 százalékkal csökkentenék az előző kormány politikájának örökségeként említett többlet CO2-kibocsátást.

A német kormánykoalíció júniusban a Szabaddemokrata Párt (FDP) nyomására beleegyezett egy olyan törvényjavaslat felhígításába, amely 2024-től fokozatosan kivezetné az olaj- és gázfűtési rendszereket. A jelentés szerint a változtatások hozzájárulnának ahhoz, hogy az építőipar lemaradjon a kitűzött céloktól.

Klara Geywitz építésügyi miniszter szerint az ágazat előrelépést ért el, de néhány területen még javulásra van szükség a kibocsátási rés megszüntetéséhez, hozzátéve, hogy az éghajlatvédelmi intézkedéseknek gyakorlatiasnak és megvalósíthatónak kell lenniük, hogy ne terheljék túl az állampolgárokat.

Az UBA jelentése szerint a közlekedési ágazat a még csökkentendő kibocsátás kétharmadát teszi ki. A Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség véleménye szerint a közlekedési minisztérium feltételezései a tervezett és már végrehajtott intézkedések - mint például a kedvezményes nemzeti vasúti menetdíj, a tehergépkocsik viteldíjára kivetett CO2-pótdíj és a fokozott otthoni munkavégzés - hatékonyságával kapcsolatban túlzottan optimisták voltak.

A közlekedési minisztérium szerint már bevezettek hatékony intézkedéseket a kibocsátás csökkentésére, de a klímasemlegességet csak lépésről lépésre lehet elérni, a társadalmi igazságossággal és a gazdasági kérdésekkel összhangban. Ezzel párhuzamosan a polgárok és a vállalkozások mobilitási igényeit kielégítő, klímabarát és megfizethető megoldások kidolgozása folyamatos feladat.