Search
Close

A német választások szeptemberi selejtezője

Brüsszel, 2024. augusztus 15.
Németországban a közelgő tartományi választások ráerősíthetnek a belpolitikai trendekre. Az Alternative für Deutschland (AfD) és a Bündnis Sahra Wagenknecht (BSW) pártok előretörése olyan méreteket öltött a keleti tartományokban, hogy aggodalmak merülnek fel a jövőbeli kormányozhatósággal kapcsolatban. Ráadásul szeptemberben választások következnek, amiket egyértelműen a jövő őszi szövetségi választásokra való felkészülés jegyében érdemes értelmezni.

Eltérő tendenciák

Három kelet-német tartományban, Thüringiában és Szászországban szeptember 1-jén, valamint Brandenburgban szeptember 22-én tartanak választásokat. Az AfD történelmi győzelem küszöbén állhat, mivel a közvélemény-kutatások szerint a párt két államban is vezet.

A BSW, amely a Baloldali Pártból kivált, szintén jelentős előrelépést mutat, és 11-19%-os eredményre számíthat. Ezzel szemben a hagyományos középpártok szerepe háttérbe szorulhat, mivel a becslések szerint ezek a pártok összességében kevesebb mint a szavazatok felét kaphatják.

Egyes német politikai szakértők az eltérő történelmi és kulturális háttérrel magyarázzák az országos politikai hangulattól eltérő közvélemény-kutatási eredményeket. Úgy vélik, az ottani választók, akik diktatúrában nőttek fel anno a Német Demokratikus Köztársaságban, és akiknek az újraegyesítés utáni gazdasági problémákkal kellett szembenézniük, hajlamosabbak lehetnek a szélsőségesebb és anti-establishment szavazási magatartásra.

Az AfD, amelynek népszerűség növekedése már eddig is tapasztalható volt, új dimenziót nyert a BSW politikai színre lépésével. Thüringiában például a négy hagyományos középpárt – CDU, SPD, Zöldek és FDP – várhatóan csak a szavazatok egyharmadát szerzi meg. Az AfD és a BSW együtt mintegy 50%-ot kaphat, míg a szövetségi kormányzó koalíció – SPD, Zöldek és FDP – csak valamivel több mint 10%-ot szerezhet.

Politikai kihívások: oda a stabilitás

A várható eredmények jelentős kihívások elé állíthatják a keleti tartományok kormányzati stabilitását, ami további nehézségekhez vezethet, hiszen a tartományi kormányok széleskörű hatalommal rendelkeznek. Bár az AfD hatalomra jutásától való félelem nem indokolt, mivel a párt ellen cordon sanitret alkalmaznak Németországban, a BSW és a középpártok közötti ideológiai ellentétek miatt bonyolult koalíciók kialakulása várható.

Brandenburgban és Thüringiában valószínű, hogy a BSW és a CDU közötti együttműködés lesz szükséges a koalíció kialakításához, bár a két tábor közötti politikai nézetkülönbségek, különösen Ukrajna támogatása terén, bonyolíthatják az együttműködést.

Néhány pártvezető még mindig reménykedik a centrista jelöltek körüli utolsó pillanatos mozgósításban, amely előnyös lehet a CDU számára. Michael Kretschmer, Szászország CDU-s miniszterelnöke elmondta, hogy sokan, akik korábban más pártokra szavaztak, most a CDU-t támogatják a stabil kormányzás érdekében.