Search
Close

Az Európai Törvényszék elutasította Ausztria keresetét Paks II. miatt

Brüsszel, 2022. december 2.
Ausztria 2018-ban indított pert az Európai Bizottság ellen, azután, hogy a testület jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítését. Az osztrák kormány szerint ugyanis az Európai Bizottság nem tartotta be az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogszabályokat, amikor zöld lámpát adott a beruházásnak.

A Bizottság még 2015-ben vizsgálta meg a paksi atomerőmű bővítésének finanszírozását Azt ellenőrizte, hogy a paksi beruházás megfelel-e az uniós versenyjogi szabályoknak. Vagyis, hogy Paks II. részesül-e olyan állami támogatásból, amelynek előnyével torzul a piaci verseny. A testület vizsgálata megállapította, hogy a két új nukleáris reaktor állami támogatással épül, ennek összege arányos a kitűzött célokkal, és nem haladja meg a célok eléréséhez szükséges mértéket.


A négy évig tartó per végén az Európai Törvényszék szerdán ítéletet hozott. Ez kimondta, hogy Paks II. nem kapott tiltott állami támogatást, amely torzította volna a piaci versenyt és ellen mondott volna az uniós versenyjogi szabályoknak. Ezért Ausztria keresetét elutasította.


Az Európai Törvényszék kvázi elsőfokú bíróságnak tekinthető.  Ausztria elvileg fellebbezhet a döntés ellen az Európai Bíróságon. Az EU Monitor forrásai szerint azonban ez nem valószínű. Korábban ugyanis Ausztria az Egyesült Királyság ellen is pert indított egy nukleáris beruházás miatt, amikor még Nagy-Britannia az Európai Unió tagja volt. Az osztrák kormány azonban a pert mindkét európai bírósági fórumon, az Európai Törvényszéken és az Európai Bíróságon is elveszítette.  


Ausztria minden más tagállamnál vehemensebben atomenergia ellenes. Nemrég megtámadta az Európai Parlament által is elfogadott taxonómia rendeletet is, amely fenntartható energiának minősítette a földgáz mellett az atomenergiát. 


Szijjártó Péter külgazdasági-és külügyminiszter nagy győzelemnek nevezte az ítéletet a magyar energiabiztonság szempontjából. „A paksi beruházás minden szempontból megfelel az európai uniós szabályoknak. Ezért arra szólítjuk fel az európai intézményeket, hatóságokat, hogy ne gátolják a paksi beruházást a jövőben. Ez Magyarország energiabiztonságról szól, a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartásáról szól. A paksi bővítés az energiaellátás és a gazdasági növekedés hosszútávú garanciáját jelenti.”- nyilatkozta közvetlenül a az Európai Törvényszék ítélete után a külgazdasági-és külügyminiszter Bukarestben, a NATO külügyminiszterek ülésének szünetében.